2013. október 31., csütörtök

Prológus

 Elizabeth Adams
Bedlington, 2013. augusztus 09.

   - A hívott szám jelenleg nem kapcsolható, kérjük, ismételje meg a hívását később!
- A fenébe is Benjie! – szitkozódva nyomtam ki a telefont már harmadjára, miközben az utolsó pólómat is beraktam a bőröndömbe. 
   Egy óra múlva indul a gépünk és még sehol sincs. Mindig is a makacs, önfejű emberek közé tartoztam. Talán ezért nem volt soha egy igazi barátom sem. És így most a gimnázium befejeztével tényleg megszűnt a kapcsolatom mindenkivel. Ezért kénytelen vagyok egy darabig elviselni a nővéremet, és egy fedél alatt élni vele. Előre félek, soha sem volt túl jó a kapcsolatunk. De hát az egyetemnek ára van, és ha úgy nézzük ez még korrekt is. Már egészen kicsi korom óta tanár szeretnék lenni és most úgy tűnik, valóra válhat az álmom, Londonba mehetek, és azt tanulhatom, amit igazán szeretnék.